Hogyan válassz e-bike-ot, ha kerékpárt keresel

Hogyan válassz e-bike-ot, ha kerékpárt keresel
Európai szinten a kerékpár eladások nagyobb részét teszik már ki az e-bike-ok, a kerékpáripar fő fejlesztési irányai is ezt a kategóriát érintik, és a kerékpárüzletben is rengeteg kérdés hangzik el az elektromos rásegítéses kerékpárral kapcsolatban.

Az e-bike 2024-ben:

Tisztázzuk röviden, hogy a ma, a mi szóhasználatunkban e-bike alatt a nyomatékszenzoros pedelec kerékpárokat értjük. Vagyis felejtsünk el nyugodtan minden olyan elavultabb két(vagy több)kerekűt, amit esetleg Gizi néni keres trafikba járáshoz, melyen gombnyomásra éled fel az elektromotor és a felhasználás célja kizárólag a közlekedés. Félreértés ne essék, ezekre az eszközökre is van kereslet, nem szeretnénk negatív színben feltűntetni őket, csak éppen nem a többi bringa között, hanem a háztartási boltban kell érdeklődni utánuk. A nyomatékszenzoros e-bike-ok viszont kerékpárként használhatók, tulajdonképpen nem is kellene elkülönítenünk őket hagyományos társaiktól.
A különbséget az jelenti, hogy az elektromos rásegítésnek köszönhetően kapunk egy kis „szupererőt” bringázás közben , már ha éppen szükségünk van rá. A nyomatékszenzoros pedelec kerékpárokban kizárólag tekerés közben dolgozhat az elektromotor (25 km/h-ig, max 250 Watt névleges teljesítménnyel) és kiválasztott üzemmódtól függően pont annyit segít, amennyit szeretnénk. Ha úgy választunk üzemmódot, vagy személyre szabjuk a rásegítést, akár észre sem vesszük a kis plusz erőt. Még rövidebben úgy foglalhatjuk össze a lényeget, hogy az e-bike nyergében nem úgy tekerünk, ahogy bírunk, hanem ahogy akarunk. És ezt az élményt már minden eddig ismert kerékpár-kategóriában átélhetjük , legyen szó túra, cross , városi, mountain bike , országúti , vagy gravel bringákról.

Ki válasszon e-bike-ot?

A fenti bekezdésben részben már megválaszoltuk a kérdést és kijelenthetjük, hogy szinte mindenkinek ajánljuk. Könnyebb felsorolni, hogy kinek nem... Nem ajánljuk azoknak, akik elvi okokból 100%-ban saját erőből szeretnék hajtani a bringát. Őket nem érdemes győzködni, tiszteletben kell tartani a döntést. Kevésbé ajánljuk azoknak, akik szinte kizárólag sík terepen bringáznak, hiszen síkon a legtöbben kényelmesen képesek vagyunk 20 km/h körüli, fölötti tempóra, az elektromos rásegítés inkább emelkedőkön jön jól . Illetve azoknak sem biztos, hogy a megfelelő választás, akik rengeteget hurcolják magukkal a közlekedésben a bringát, lépcsőházból ki-be, fel-le a városban, ugyanis az e-bike-ok nehezek, kellemetlen felcipelni őket például a lépcsőn. Mindenki más azonban inkább az előnyeit élvezheti az intelligens elektromos rásegítésnek, már ha hajlandó mélyebben belenyúlni a pénztárcába. Sajnos a korszerű e-bike-ok vételára nagyon magas az átlag magyar jövedelmekhez viszonyítva.

Példák, amikor nagyon jó szolgálatot tehet egy pedelec:

A közlekedésben – amellett, hogy könnyen leküzdhetők az emelkedők - nem utolsó szempont, hogy „szalonképesek” maradhatunk, vagyis munkahelyi öltözetünket nem izzadjuk át, ha nem akarjuk, sőt, a kánikulában a menetszélnek köszönhetően a gyaloglásnál is komfortosabb érzés így tekerni.
Terepen, nagy hegyek között , örömbringázásra is egy pedelec a legalkalmasabb. Ha valaki inkább a lejtőket és a jóleső csapatást élvezi, mint a maxpulzust, akkor komoly terepen nem is kérdés, hogy egy pedelec mountain bike-kal jár a legjobban. Ha spórolunk kicsit az akkumulátorral, biztosak lehetünk benne, hogy több időn keresztül fogunk sportolni az erdőben, mint egy hagyományos bringával.
Bármilyen terepen, bármilyen meredek hegyek között tarthatod a rekreációs zónákat és közben sokkal ingergazdagabb kikapcsolódásban lehet részed, mint mondjuk gyalogolva.
Ha családi bringázásban gondolkozunk , a kevésbé fit családtag egy pedelec nyergében bármilyen nehéz emelkedőre könnyedén követheti az erősebbet, így nem kell kompromisszumokat kötni.
A fenti előny baráti, vagy nagyobb társaságoknál is igaz, az e-bike egyik legnagyobb előnye, hogy kiegyenlíti az erőviszonyokat még egy csoportos túrán is, önfeledten, jó hangulatban haladhat együtt a társaság.

Különböző pedelec kategóriák

Ha eldöntöttük, hogy pedelec kerékpárra van szükségünk, következik a további dilemma, ugyanis e-bike-ból pont annyifélét találunk a piacon, ahány hagyományos kerékpár-kategória létezik.

A pedeleceket csoportosíthatjuk a meghajtás szerint , így a két fő csoport a középmotoros és az agymotoros konstrukciók. Mindkét fajtából létezik alap, közép és felső kategória, nem „jobb” egyik a másiknál.
A piacon több középmotoros megoldással találkozunk , és a legnagyobb gyártók is főleg ilyen irányba fejlesztenek, nem véletlenül. A középmotoros konstrukciók talán a legmegbízhatóbbak, üzemeltetés szempontjából is nagyon egyszerűek, és a teljesítményük is általában nagyobb az agymotoros verzióknál. Ráadásul a kerékpár súlyelosztása szempontjából is ez az ideális elrendezés.

Az agymotoros konstrukciók városi, túra és mountain bike kategóriákban egyre ritkábbak, korábban egyik előnyük a visszatöltés lehetősége volt. (Akkumulátor jobbára csak úgy tölthető vissza, ha az ehhez szükséges energiát a forgó kerék szolgáltatja.) A visszatöltés lehetőségéről a plusz tömeg és a bonyolultabb rendszer miatt lemondtak már a fejlesztők, nem is nagyon találunk ilyen pedeleceket. Napjainkban agymotoros rásegítést inkább országúti bringáknál használnak, aminek egyszerű az oka: viszonylag könnyű a rendszer egy hasonló árú középmotoroshoz képest, illetve kecsesebb maradhat a váz. Vagyis agymotorban országútisoknak érdemes gondolkozni, akiknek nincs szükségük hatalmas plusz teljesítményre és az is fontos, hogy a kerékpárról ne ordítson messziről elektromos rásegítéses mivolta. Egy olyan országúti pedelec, ahol agymotort alkalmaznak, az akkumulátor pedig szépen a vázba illeszkedik, ránézésre nem is nagyon különbözik egy hagyományos kerékpártól.

Meghajtást tekintve tehát általánosságban elmondható, hogy legtöbb esetben középmotoros bringát érdemes választani.
Az akkumulátor elhelyezkedése szempontjából is különböznek a pedelecek. Manapság már nem csak a drágább modelleknél törekszenek a rejtett akkumulátor megoldásra, amikor a vázba simul ez az elem. Valóban ez a legesztétikusabb elrendezés, de érdemes figyelni rá, hogy az akkumulátort könnyen ki tudjuk venni a bringából, mert például egy magasnyomású mosóval történő tisztítás után nem szerencsés, ha nem tudunk könnyen hozzáférni az érintkezési pontokhoz letörlés céljából. Télen pedig hátrány lehet, ha fűtetlen garázsból nem tudjuk bevinni a lakásba az akkumulátort.

Az első kulacstartó helyén a váz vonalából kimagasló akkumulátorok már inkább csak alap kategóriákra jellemzőek. Semmi hátrányuk nincs azonban, hacsak az nem, hogy elveszik a helyet egy kulacstartótól. Egyébként könnyen eltávolíthatók, praktikusak.

Találkozhatunk olyan pedelecekkel is, melyekre opcionális plusz akkumulátort szerelhetünk fel, például kulacstartó helyére. Ebben a kérdésben könnyen meghozhatjuk a logikus döntést, ha tudjuk, hogyan használjuk majd leendő bringánkat. Az opcionális akkumulátor minden gyártónál feláras.

A pedeleceket – hasonlóan a hagyományos kerékpárokhoz – leginkább a felhasználási terület szerint érdemes kategorizálni , és ennek megfelelően megtalálni a nekünk való modellt. Így elektromos rásegítéssel is választhatunk városi kerékpárt, túrakerékpárt , mountain bike -ot, országúti , vagy gravel bringát is.

Pedelec city bike-ok: A városi elektromos rásegítéses kerékpárokat általában azok választják, akiknek alapvetően a városi közlekedés a céljuk a kerékpárral. A modern pedelec rendszerek közül a legegyszerűbbek (legolcsóbbak) is tökéletesen teljesíti azokat a funkciókat, melyekre szükségünk van a városi forgalomban: különböző erősségű programmódok, emelkedőkön használva is minimum 60-70 kilométeres hatótáv egy feltöltéssel, megbízható működés hosszú távon. Példaként ilyen a Bosch Active Line szériája. Sajnos ezek sem olcsók, már a belépő szint is közelebb van az 1 millió forinthoz, mint az 500 000-hez. Választásnál arra figyeljünk, hogy fel van-e szerelve azokkal a városi kiegészítőkkel, amire vágyunk: világítás, sárvédők, csomagtartó, kitámasztó. Persze lehet fokozni az extra felszereltségeket, a designt, illetve okos rendszerben is gondolkozhatunk, pénztárcától függően.

Túra pedelecek: A városi e-bike-okhoz képest már jobban oda kell figyelni egyes paraméterekre, attól függően, hogyan tervezzük használni a bringát. Fontos például a hatótáv. Ha aszfalton 100 kilométer fölötti túrákat (terepen, erdei utakon ugyanez nagyjából 60-70 km-nek felel meg) szeretnénk abszolválni folyamatosan, erősebb üzemmódban is használva a rásegítést, szükségünk lesz komolyabb akkumulátorral működő rendszerre. Az alsó-középkategóriás pedelecek itt már elvérezhetnek. A 700 Wh-s vagy ennél nagyobb kapacitású akkumulátorokkal nem nagyon kerülhetünk bajba. Figyelembe kell azt is venni, hogy az esetleges nehéz csomagok is tovább növelik az amúgy sem könnyű kerékpár és a bringás össztömegét. Emiatt nagyobb motorerőre is szükség lehet. A komolyabb túra-pedelecek már olyan árkategóriát képviselnek, hogy a nevesebb gyártók nem engedhetik meg maguknak a silány minőségű alkatrészek használatát, a specifikációt így már nem annyira érdemes töviről-hegyire kivesézni. Mindenesetre a minőségi (lehetőség szerint Shimano középkategória) tárcsafék meglététéről győződjünk meg. Ha az első komolyabb pedelecünk vásárlása előtt állunk, akkor nem is gondolnánk, mennyire fontos egy igazán jó kitámasztó felszerelése, pláne egy időnként csomagokkal megpakolt e-bike esetében. Magyarázatként kezdjünk el számolni: 25 kg a kerékpár, plusz 20 kg málhával – messze nem ugyanaz, mint egy 14 kilós cross/trekking, amit elbír bármilyen kitámasztó. Falnak és egyéb tereptárgynak támasztani egy igazán nehéz bringát pedig macerás. Úgyhogy figyeljünk oda nagyon erre az alkatrészre. Ha tehát komolyan gondoljuk a túrázást, ebben a kategóriában már mélyebben a zsebünkbe kell nyúlni egy jó bringáért, nagyjából 1 000 000 Ft környékén. Ha okos rendszerben gondolkozunk, ez a szám bőven 1 millió fölé kúszik.

ATB - All Terrain Bike elektromos rásegítéssel: A hagyományos cross trekking kategóriával pedelecek esetében összemosódik az ATB kategória. Jobban mondva el is tűnnek a hagyományos cross bringák elektromos rásegítéses megfelelői. Eredetileg a cross kerékpárok átmenetet képeznek a túrabringák és a mountain bike-ok között, a kevésbé ballonos, általában futóéles gumival kisebb a gördülési ellenállás aszfalton, mint egy mountain bike esetében, tehát gyorsabbak. A pedelecek világában ezt a kis különbséget bőven kompenzálja az elektromos rásegítés, tehát aki a hagyományos kategóriák közül cross trekkinget választana, elektromos rásegítéssel nyugodtan döntsön egy ATB mellett. Ezek merevfarú mountain bike-ra hasonlítanak, hasonlóan ballonos, de kevésbé agresszív mintázatú gumival. Alkalmasabb könnyű terep-használatra, de a túrázáshoz, városi közlekedéshez szükséges kiegészítők is megtalálhatók rajta általában. A kis többlet súly ingyen van, az elektromotor megoldja a problémát.

Mountain bike-ok elektromos rásegítéssel: Pont ugyanolyan sok alkategóriát különböztetünk meg, mint a hagyományos mountain bike-ok között. Nem is mennénk végig rajtuk tételesen, de az ár szempontjából szeretnénk felhívni a figyelmet egy érdekességre. Sajnos napjainkban a könnyű összteleszkópos mountain bike-ok is nagyon drágák. Karbon váz, felső kategóriás csillapítás és egyéb alkatrészek, könnyű karbonkerekek és máris 3 millió Ft fölött vagyunk. Ugyanennyiért (vagy akár kedvezőbb áron is) szuper össztelós pedelecet vásárolhatunk, mert itt nem annyira számít a tömeg, amit fel kell cipelni a hegyre, lehet 25 kilós is a bringa. Tulajdonképpen magától értetődő, hogy annak, aki nem rendelkezik sportolói kondival, és célja az önfeledt bringázás a hegyekben minden terepen, annak ma 2023-ban sokkal inkább javaslunk egy pedelec mountain bike-ot, mint egy drágább hagyományos montit. Ráadásul az okos rendszerekkel olyan pontosan személyre szabhatjuk a rásegítést is, hogy észre sem fogjuk venni a motor segítségét, olyan lesz, mintha végig magunk mozgatnánk a bringát, csak éppen erősebbek lennénk. Pedelec MTB-knél kategóriától függetlenül érdemes ballonosabb, úgynevezett pluszos gumikat választani (2,4-2,6”), hiszen hiába nehezebbek és nagyobb a gördülési ellenállásuk, alacsonyabb nyomással használhatjuk őket, nagyobb felületen érintkeznek a talajjal, sokkal jobb lesz a kanyarstabilitás. Így nemcsak biztonságosabb, de élménydúsabb lesz a lejtmenet.

Országúti és gravel e-bike-ok: Akárcsak a hagyományos társaik esetében, a pedelec országútikat tekintve is ádáz küzdelem dúl a gyártók között, hogy ki rukkol elő könnyebb és sportosabb vonalvezetésű bringával. Ez nem mindig válik az egyéb funkciók teljesítésének javára. Ugyanakkor valóban ebben a kategóriában számít leginkább a tömeg, hiszen a 25 km/h-s limit miatt az országúti pedeleceket a bringázás jelentős részében rásegítés nélkül tekerjük, mivel síkon önerőből is könnyedén hajtunk 30 km/h körül. Országúti e-bike-oknál természetesen a meredek emelkedőkön kap nagy szerepet az elektromotor. Fontos lehet tehát, hogy olyan rendszerrel legyen szerelve a bringa, aminek minél kisebb a belső ellenállása tekerés közben, ha nem használjuk a rásegítést.

Alapszabály, hogy olyan országúti, vagy gravel pedelecet keressünk, melyen akkor is jól éreznénk magunkat, ha nem lépne működésbe az elektromotor. Ezen túl pedig talán a hatótáv a legfontosabb, hogy ne maradjunk energia nélkül akkor sem, ha bőven 100 kilométer fölötti távokat szeretnénk teljesíteni nagyobb hegyekkel megtűzdelve. Ezek már sportolásra tervezett bringák, tehát megnő a szerepük az okos rendszereknek is.

Okos rendszerek – Smart System: A kategóriáknál többször szóba kerültek az okos rendszerek, mint amilyen a Bosch Smart System. Az utóbbi időben középkategóriától felfelé egyeduralkodóvá kezdenek válni ezek. Az „okos” itt több dolgot takar. Párosíthatók például okostelefonnal és applikáció segítségével személyre szabható az elektromos rásegítéses rendszer. Gyártónként változik, hogy hogyan, de a különböző üzemmódoknál mi magunk maximálhatjuk a rásegítés mértékét, vagy megadhatjuk, mennyire finoman adja hozzá a tekeréshez a plusz Wattokat a rendszer. Az okos (többnyire érintőképernyős) kijelzőn követhetjük az általunk és a motor által leadott wattokat, illetve hozzáadott szenzorokból nyert információkat is leolvashatunk. Párosíthatjuk őket saját wattmérővel, pulzusmérővel, illetve a kijelző szerepét is átveheti okostelefonunk, vagy saját computerünk. Az okos rendszerekhez olyan alkatrészek társíthatók, mint a Shimano új automata váltórendszere, vagy a Bosch blokkolásgátló ABS rendszere. Vagyis a lehetőségek határtalanok, és még csak az elején tartunk...

S-pedelecek – száguldás kerékpárral: Sokan kérdezik, miért „csak” 25 km/h ig segít rá az elektromotor. A válasz egyszerű, így vannak szabványosítva a pedelecek. (Amerikában ugyanez 20 mph.) Létezik az úgynevezett S-pedelec kategória, amikor már 45 km/h-ig működik a rásegítés, főleg városi bringák között találunk ilyeneket, azonban ezekre már más szabályok vonatkoznak a KRESZ-ben is, nem tekinthetők kerékpárnak. S-pedelec választását azért is érdemes meggondolni, mert ha folyamatosan csúcsra járatjuk, sokkal gyorsabban lemerül az akkumulátor, ha pedig nem, akkor elég ugyebár a normál szabvány szerinti változat. Léteznek már chiptuningok is a szabvány szerinti pedelechez, ezek feloldják a 25 km/h korlátozást, azonban nagyon fontos tudni, hogy ezek beiktatása garanciavesztéssel jár.

„E-bike-ot az e-bike boltból” – Miért?

Mindenképpen csakis megbízható, jó referenciákkal rendelkező kerékpár szaküzletben vásároljunk pedelec kerékpárt. Az üzemeltetés a felhasználó számára nem bonyolultabb, mint egy hagyományos kerékpáré, de időnként el kell vinni őket a szaküzletbe. Frissíteni kell a szoftvert (az ehhez szükséges szoftver csak kereskedő partnerek számára elérhető), illetve a pedelec-rendszernek is vannak szervizintervallumai, jelentkezhetnek hibakódok, melyeket csakis a szaküzletben tudnak kezelni. Alkatrészcsere esetén is (legyen az egy apróság, például az akkumulátor kivételéhez szükséges kulcs) szükséges lehet a szerviz közvetítése. Mindezeken túl elég nagy lutri használt, vagy megfelelő papírokkal nem rendelkező új pedelec kerékpárt vásárolni, hiszen nem látunk bele a rendszerbe. Könnyen előfordulhat, hogy nem megfelelő üzemeltetés következtében egy viszonylag új e-bike akkumulátorának kapacitása is drasztikusan csökkent, de egyéb rendszerhibák is előfordulhatnak. Drágán megfizethetünk tehát a spórolásért a kéz alatt vásárolt e-bike-oknál.

Összefoglalva, hogyan válassz pedelec kerékpárt: Tájékozódj minél alaposabban, legyen világos számodra, mire szeretnéd használni a bringát. Érdemes részt venni szervezett e-bike teszt-eseményeken is, mert teljesen más megtapasztalni az élményt, mint csak beszélni róla. Ha már biztos vagy benne, mit akarsz, keress fel egy megbízható szaküzletet, ahol sokféle márka e-bike modelljeit kínálják, ilyen például a K2 Shop .

Információk:
Rólunk:
1036 Budapest Pacsirtamező u.16.
H-K-Sze:10-19h Cs-P:10-19:30h Szo:10-17h V:10-14h
k2[a]k2shop.hu
Az oldal sütiket használ. Az oldal harmadik féltől származó szoftvereket is használ